A ceremóniamester feladata hogy gondoskodjon arról, hogy a nagy nap minden pillanata harmonikusan, feszültség nélkül teljen.
Tapasztalt CM-ként tudom, mennyire fontos az udvarias, mégis határozott kommunikáció az esküvőkön.
Egy jó ceremóniamester nem harsány, sokkal inkább informatív, kifinomult módon kommunikál.
Nálam bevált, hogy a nap elején a bemutatkozás után röviden ismertetem a nap menetrendjét, így mindenki tudja, hogy nagyjából mikor következik az esküvői szertartás, a nyitótánc vagy épp a vacsora.
A letisztultság és az elegancia kulcsa az, hogy elérjük, hogy a vendégek soha ne érezzék magukat siettetve, mégis minden gördülékenyen haladjon az esküvő tervei szerint.
Egy megfelelő tapasztalatal rendelkező ceremóniamester pontosan tudja, hogyan kell a hangulatot fenntartani anélkül, hogy felesleges „CM stand-up” vagy eltúlzott játékok tennék erőltetetté az esküvő történéseit.
Feladata, hogy a lakodalom ritmusát finoman irányítsa, elegánsan vezesse át a napirendi pontokat, és csak akkor lép határozottan közbe, amikor az valóban szükséges, figyelembe véve az esküvő menetrendjét.
Előfordul, hogy az esküvőkön nem minden alakul a terv szerint – hiszen bármilyen precízen is készülünk, a valóság mindig tartogathat meglepetéseket.
Pár éve például Antiék nagy napján a zeneválasztásnál csúszott be egy apró hiba: az esküvői nyitótánchoz nem a megfelelő zene indult el.
A násznép először csak értetlenül nézett össze, de ilyenkor a ceremóniamester szerepe felbecsülhetetlen. Egy gyors, derűs közbevetéssel, pár fontos információ morzsával sikerült oldani a helyzetet, így senki sem érezte kínosnak a pillanatot.
Pár perc egyeztetés után már szólt is a helyes dal, a pár újrakezdte a táncot, és végül mindenki mosolyogva emlékezett vissza erre a kis „bakira”, ami így az este egyik legkedvesebb történetévé vált.
Minden esküvő teljesen egyedi, hiszen nincs két egyforma pár, vendégsereg vagy pillanat. Egy tapasztalt ceremóniamesternek épp ezért minden helyzetben képben kell lennie – még akkor is, amikor a vendégek csak annyit látnak, hogy minden gördülékenyen és magától értetődően zajlik az esküvőn. A valóságban azonban gyakran a háttérben zajlanak olyan apró, de fontos események, amelyek megfelelő reakció nélkül könnyen kellemetlenné válhatnának, így válik a ceremóniamester munkája nélkülözhetetlenné.
Nem egyszer fordult elő, hogy egy-egy jól időzített poénnal, frappáns megjegyzéssel vagy spontán helyzetmentéssel sikerült elterelnem a figyelmet arról, ami épp nem az esküvői forgatókönyv szerint alakult. Előfordult, hogy a torta túl korán érkezett, vagy a konyha egy picit megcsúszott a tálalással – ilyenkor a ceremóniamester gyors helyzetfelismerése és jókedve jelentheti a megoldást. Egy mosoly, egy új játék, egy rögtönzött beszéd – és máris helyreállt a harmónia az esküvőn.
A ceremóniamester munkája messze túlmutat a mikrofon mögötti szereplésen. Egyszerre kell pszichológusnak, szervezőnek, kommunikátornak és showmannek lennie. Folyamatosan figyelni kell az emberek reakcióit, a hangulat alakulását, és kreatívan reagálni minden apró változásra. Ez teszi igazán különlegessé és felelősségteljessé ezt az esküvői hivatást.