Életetek sorsfordító eseményei közül a házasságkötésetek az, amelyet a legnagyobb pompával ünnepeltek. Lakodalmatok egy tökéletesen megkomponált, mesés produkció, melyet ti álmodtok meg. Szerencsésnek tartom, ha már a tervezgetés időszakában közvetlen kapcsolatot alakítunk ki, mert így ötleteimmel, tanácsaimmal, segítséget nyújthatok akár a szertartás menetének kidolgozásában (pl: időbeosztás, lakodalmi protokoll). Igény esetén szívesen részt vállalok lakodalom szervezésében is (fotós, videós, dekoráció, zenekar). Ha szeretnétek, a táncok sokszínű világába is bevezetlek benneteket, hiszen gyerekkorom óta népi táncolok, jelenleg is egy neves tánccsoport tagjaként hódolok ennek a szenvedélyemnek. Ezen kívül több éve versenytáncolok és tánctanítással is foglalkozom nagy-nagy lelkesedéssel. Fontosnak tartom, hogy az esküvő előtt az ifjú pár magabiztos tánctudással lépjen a vendégek színe elé. Ezen a napon a ti személyetek körül forog minden és mindenki. Ezért rövid, humoros, tréfás játékaim - melyek szellemesek és szórakoztatóak, de nem ízléstelenek - széles palettájáról válasszuk ki közösen azokat, amik leginkább illenek a ti egyéniségetekhez! Tisztelem a magyar hagyományokat, a szép szokásokat igyekszem "fogyaszthatóvá tenni" a mai városi emberek számára is. Szívesen veszek részt szakmai megmérettetéseken is. A rímekbe szedett humor hegyekkel, a gondtalan mulatozást gerjesztő játékokkal hozzájárulok, hogy azon a nagy napon mindenki elfeledje búját-bánatát és átadja magát az önfeledt szórakozásnak. Lakodalmatokat ti és vendégeitek teszik egyedivé, az én feladatom pedig az, hogy az eredeti elképzelések mellett kiaknázzam a spontán helyzetekben rejlő poénokat. Így a mulatság valóban feledhetetlenné és megismételhetetlenné válik mindenki számára.
Országszerte vállalok vőfélykedést, leggyakrabban Budapesten és környékén.